Boldog időtlenségben éltem akkoriban.
Gyerek voltam, mit se számított az idő múlása. Próbáltak megtanítani az óra ismeretére, de nem érdekelt, és ami nem érdekelt, azt nem is voltam képes megtanulni.
Aztán eljött a 6. életévem, meg az iskola. Jobban mondva, én mentem az iskolába. Na, ez már érdekelt, nagyon is!
Első héten anyám kísérgetett, ám lejárt a szabadsága, és én reggel, amikor a 7 órás műszakba elment, magamra maradtam. Vagyishogy az órával kettesben, aminek jelentőségét abban a pillanatban ugyan felismertem, de az akkor már késő volt. Még mindig nem sikerült a kismutató és a nagymutató bonyolult viszonyulását kiismernem.
A legbiztosabb, ha most azonnal elindulok, határoztam el, kaptam a kis papírmassé hátitáskám, amit akkoriban iskolatáska címen árultak, és átsétáltam az iskolába. Igen átsétáltam, mert csak egy fél saroknyira laktunk. Ha 5 perccel nyolc előtt indulok, még akkor is csöngetés előtt érek oda. De hol volt még a nyolc óra? Még hét se volt.
Az iskola előtt a szemetesedények már ott virítottak a járdaszegélyen.
Benyomtam a hatalmas kaput, és elindultam a még félhomályos folyósókon, amikor hirtelen ott állt előttem Tyukodi bácsi.
Tyukodi bácsi a pedellus volt.
Létezik még az iskolában ez a munkakör? Hiszen,  hamuzni, majd a nap folyamán többször zörögve, morogva megetetni a kályhákat, büdös, fekete olajjal kenni a padlót,  már nem kell. Nem kell a kézi kis haranggal körbejárni a folyósókon, be- és kicsengetni. Nem is tudom, mit csinált még, nyilván a feleségével takarítottak, a szemetes edényeket kivonszolták a járdára, ilyesmit.
Tyukodi bácsitól tán még a tanító néni is félt, hiszen állandóan zsörtölődött, morgolódott. Kackiásra pödrött bajusza még katonásabbá, ijesztőbbé varázsolta a megjelenését.
Megszeppenve néztem fel rá, akkor, ott a még csendes folyósón, remegve, hogy most mi lesz. Egyedül vagyunk, és én azt érezhettem, hogy most egy krajcárt se ér az életem.
Tyukodi bácsi arcán keresztben valami félelmetes kötés éktelenkedett, mint valami félrecsúszott kalózjelmez (később megtudtam, a bajuszkötője volt, amivel  csigaformára idomította a jeles szőrzetet, és tekintettel a korai órára még nem vette le ezt az éjszakai viseletet).
Egy szó, mint száz, nagyon megijedtem.
- Hát te? - ripakodott rám, - Kidobott apád-anyád?
- Az apukám meghalt, az anyukám elment a gyárba, - rebegtem sírósan.
Tyukodi bácsi sóhajtott egyet, majd gyengéden lódított egyet a vállamon:
- Na, eriggy az osztályodba.
Sarkon fordult, és a hosszú folyósó félhomályában elindult az ellenkező irányba.
A hatalmas vizesvödör lehúzta fél vállát, a másik kezében lévő felmosófával hadonászott.   Zsémbelt, morgott, veszekedett, de tudtam, hogy ez nem nekem szólt.
Tyukodi bácsi a Sorssal pörölt.