- Ilonkaaaaa nééééniiii!
Három iszonyatosan szurtos arcocska leselkedik befelé a kovácsoltvas kerítés girlandjai közt az udvarba.
A középső gyerek, egy kisfiú, kiabál, a másik kettő, egy nagyobb, kicsit butuska fiúgyerek és egy picike, szöszi kislány, csak markolják a cirádákat.
Imádják ezt a házat, mert olyan, mint egy palota, már a kerítés maga, ugye, mintha az ezeregyéjszaka meséjének a díszlete lenne, a kertben a rózsák, meg egyesen Gül baba kertjéből, Tűzpiros üveggömbökkel megfejelt karókhoz kötötték őket, vajon minek, tán elszaladnak?
A ház se kutya! Fényes-téglás borítás, hatamas műkőtalapzat, az ablakkeret fölött angyalkafej egy ovális karimában, rendezett, virágos udvar. Maga az álom.
Ilonka néni itt lakott, de csak mint államilag betett lakó, nem az övé volt a ház.
Valóságos mennyország a többi környékbeli lakóházakhoz képest, ahol az u alakú udvarok mélyére nem sütött a nap, örök homályban hagyva az elméket, lelkeket. Szünet nélkül harsogott valahol a magyarnóta a recsegő néprádióból, sikoltozott egy éppen pofozott asszony vagy gyerek, veszekedtek a szomszédok, csattogott a poroló, vastag bűz kavargott elő a konyhákból, ahol a hatósági húsboltból vett ebédrevalót főzték. A deszkasufnik körül állandóan ricsajozó gyerekek rohangáltak, valaki mindig rikácsolt velük emiatt, és a vécére hátra kellett trappolni az egész ház szeme láttára.
És volt, akinek még ennyi se jutott.
A három kis maszat a szüleivel egy üzlethelyiségben lakott. Egy icipici, 2 lépényi széles, 3 lépésnyi hosszú szobácskában, ami szedett-vedett nyomorúságos holmikkal volt telezsúfolva, amit úton-útfélen kapartak össze. Tömény bűz áradt a helyiségből, hacsak résnyire nyitották is az ajtaját. Ritkán szellőztettek, télen nem engedték be a hideget, nyáron nem tárták a világ elé a nyomorukat... A villanyt időnként kikapcsolták, hát akkor csak ültek és vártak... Lestek kifelé a kirakatablakon át.
Utcaseprők voltak, dolgoztak is rendesen, de hát az életük reménytelen, kilátástalan volt.
Ittak, persze, hogy ittak...
Étel nem is jutott az asztalra minden nap, és a gyerekek bizonyára sokat éheztek.
- Ilooonkaaaa néééééniiii!!
Ilonka néni is szegény asszony. Gyárban dolgozik, segédmunkás, vastag cérnaharisnyát és flanellruhát hord. A keze kidolgozott, ha simogat, érzed, hogy milyen érdes.
Ilooonkaaaa néééééniiii!!!!!!!!
Ilonka néni kapja magát, kerít egy papírdarabot, telepakolja ennivalóval, kenyér, kolbászvég, maradék süti.
Szalad a gyerekekhez. A nagyobbik fiú és a kicsi lány vadócak, ijedten elfutnak. Máshonnan biztos elkergetik őket. A középső átveszi a csomagot, bele se kukkant, tán, hogy meg ne inogjon, szalad a többiekhez, és nyomja a kishúga és bátyja kezébe az ennivalót.
"Láttátok? Láttátok?"-  Ilonka néni egész izgatott, ahogy minket kérdez - A testvéreinek vitte.
Szinte sír, annyira meghatódott.
Móra Ferenc kis "tejet nem szerető" hősének utóda...
50-es évek eleje, Újpest.
Ilonka néni meg az anyukám.