Szervusztok, kicsi nyírfák. Sok, sok év múlva, amikor már mindnyájan felnőtt fák lesztek, fogtok-e emlékezni arra a napra, amikor öt kisgyerek érkezett a faiskolába, és benneteket választott, hogy elültessen az óvodájuk udvarán. Milyen boldogak voltatok, hogy új otthonotok lesz!
A legszebb, legjobb helyet választották ki nektek. A szülők gödröt ástak, a gyerekek meg segítettek.

Még a gödörbe is beugrottak, elég mély-e, kis kezeikkel faágakat formáltak, úgy  tettek , mintha maguk is apró fák lennének. Nyújtózkodtak, el akarták érni az eget.

Aztán beleállítottak benneteket a földbe, gyökereitekre lapátolták a földet, apró lábaikkal meg is taposták, hogy szilárdan álljatok. Karót szúrtak mellétek, támaszul. Vizet cipeltek óriási vödrökben, alapos öntözést kaptatok.

Milyen szeretettel tették mindezt!

Kicsi nyírfák, emlékezzetek erre a gyönyörű napra!  Emlékezzetek a gyerekekre, akik még maguk is kis „csemeték” voltak, és azt játszották, hogy ők is nyírfácskák. Hogy nyújtóztak felfelé…!

Egy közülük már elérte az eget….

HELLO LITTLE SILVER BIRCHES

many and many years after, when you will be grown up trees; will you remember  that day, when five children went to the tree-nursery, and you five little trees  were chosen to take with them to their school-garden . You were happy to be among those found a home.

The parents of the children helped  to prepare a right place. They digged a big hole and the children helped.

They popped into the hole, to check  the right deepness, and they pretended to be little trees.

They tried to reach the sky.

Later, when you were planted in the hole, they stamped down the soil, with their tiny feet, to keep your roots tigtly, but confortable. They carried pails, and they  watered you, each little silver birches.. It was lovely, wasn’t it?

Little silver birches, you five little trees, remember this beatiful day, please.

Remember those little children, how they pretended to be trees.

One of them reached the sky…”