Hol laksz, Borsi? - kérdik a két és fél éves lányomat.
-Kutya hét! - vágja ki.
Mert hogy ennek van értelme. Minek elé az a "hada" ?

Hát, kérem szépen, a mi 15 emeletes házunkban aztán mindenféle emberek laktak...
Nem tartoztunk az első beköltözők közé, ezért igazán kevés szomszéddal voltunk beszélőviszonyban. Akkor ismerik egymást jobban az emberek a lakótelepen, ha ház első lakóiként együtt hurcolkodnak be. Van beszédtéma, míg leérnek a lifttel a 15.-ről, a lakások még tárva nyitva, lehet létrát vagy kalapácsot kölcsönkérni. A sok, rendszerint fiatal ember a gyerekeken keresztül is ismeretséget köthet egymással. Közös az ovi, a suli, együtt legeltetik őket lenn a parkban.
Mi csak a kövér Margót ismertük az emeletünkről, aki egy rosszéletű nőszemély volt, szobaasszony a legelőkelőbb pesti szállodában, ahol valószínűleg nemcsak a törölközőcserével kereste az akkor oly áhított valutát.
Margó munka után sokat ment az éjszakába, néha maga se emlékezett kivel és merre. Egyszer hótt részegen a mi ajtónk elé tette le a taxis, éjjel 3-kor. Jesszusom, az durva volt. A lakása a folyosó túlfelén volt, mivel nem tudtuk megemelni a földön húzva vonszoltuk haza az eszméletlen habtestét. Másnap kicsit nyűgös volt a taxi ára miatt.
Azzal együtt, egy jópofa nő volt, és jó szomszédok voltunk.
A történetnek, amit el akarok mesélni a másik szereplője a gyilkos. Megölte a feleségét. Egyik nap, amint a liftet vártam, két rendőr kisérte, a kezei  bilincsben. Egyébként sose láttam azelőtt.
Aztán, egyszer csak újból megjelent a házban, azt suttogták, hogy most a pszichiátrián kezelik. Oké, ha bolond, ...de miért járkál szabadon?
A harmadik a gondnoknő volt, egy nagyszájú, kicsit közönséges, meghatározhatatlan korú nő és becsszó Kovácsné volt a neve.
Egyszer hárman beragadtunk a liftbe.
Kovácsné, a gyilkos, akinek a nevét se tudtam, és én.
Az összes klausztrofóbiámmal együtt annyira jól szórakoztam, hogy el is felejtettem, hogy nem fogunk egykönnyen szabadulni, mert akinél a vészcsengő szól, az maga is ott van a liftben, vagyis a gondnoknő, aki valami tűzcsapot ment volna ellenőrizni a 15.-re.
Kovácsné holtsápadtan próbált beleolvadni a lift összekaristolt, összemázolt falába, miközben fél szemével a gyilkost leste, és egyfolytában rettegett. A pasas nyilván észrevette ezt, nyugodtan, kedvesen beszélgetett hozzánk, és látta, hogy én meg gyűröm lefelé a röhögést.
Megúsztuk a kalandot, Kovácsnénak nem vette vérét a gyilkos, én nem kaptam pánikrohamot a bezártságtól. A férfi meg kitartóan dörömbölt, míg meghallotta valaki, és kiszabadítottak.
A kövér Margó ráhajtott erre a pasasra. Egyszer megyek át hozzá valami nálunk
beadott postai küldeményével, hát, ott ült a gyilkos, aki már ismerősként
üdvözölt. Le is ültettek, muszáj meginnom velük egy pohárka bort. Na jó, legyen.
A  férfi közben valami nyomtatványt töltögetett ki, név, anyja neve, születési hely, év, hó, nap.
A családi állapotnál megtorpan.
Hm, ezen töpreng egy hangyányit.
- Ja! - csap a homlokára - hát özvegy!